Lágyszárú növény, gyógynövény, kétlaki növény 

 

Eredet:

A csalánt az emberiség már azelőtt felhasználta, mielőtt megismerte volna gyógyászati képességeit. Dániai ásatások során bronzkori sírokból csalánból szőtt halotti leplek kerültek elő. Az I. világháborúban Németországban gyapjúhiány alakult ki és újra használni kezdték a csalánszövetet. Gyógyászati felhasználása is évszázadokra tekint vissza. I. e. 3. században Hippokratész görög kortársai a csalánlevet kígyóharapásra, skorpiócsípésekre, belsőleg növényi mérgezésekre alkalmazták. A római katonák a nagy hideg ellen úgy használták, hogy ostorozták magukat a csalánlevelekkel. A csaláncsípések felmelegítették bőrüket. Ezt az eljárást urtikációnak nevezzük, ebből a gyógyító eljárásból alakult ki, hogy izületi fájdalmakat, gyulladásokat, bántalmakat, köszvényt csalánnal gyógyítunk.   

 

Jellemzői:

Egyenes szára a föld alatti gyökértörzsből, az úgynevezett rizómából emelkedik ki. Levelei fűrészszerűen fogazottak, párosával a szár két oldalán egymással szemben vannak, sötétzöld, szív alakúak. Kétlaki, tehát vannak hímivarú- és nőivarú egyedei. A növény belsejében vannak a kellemetlenül izgató méreganyagot tartalmazó tömlőcskék, melyek a növényhez érve a szőrkéket meghajlítva az irritáló folyadékot az ember bőre alá préselik. Leveleit védőkesztyűvel még a virágzás előtt, késő tavasszal vagy kora nyáron szedjük le. Fiatal leveleit főzve, párolva, de zöldségként is fogyaszthatjuk. Irritáló hatása a főzés, párolás hatására megszűnik. Friss, lágy gyökerei salátákban fogyaszthatóak nem tartalmaznak méreganyagot. A csalán emeli a majoránna, borsmenta, szurokfű, zsálya, angyalfű, macskagyökér és más fűszernövények illatanyag-tartalmát. Használható köszvényre, vizelethajtásra, vérnyomáscsökkentésre, pangásos szívelégtelenségre, szénanáthára, menstruációs panaszokra, magas C-vitamin tartalma miatt skorbut gyógyítására. A friss csalán kipréselt nedvét köszvény és prosztata nagyobbodás fájdalomcsillapítására használjuk.