Mályvafélék családja, mályva-virágúak rendje, évelő lágyszárú növény, gyógynövény,

 

Eredet:

Más köznapi neve fehérmályva, bársonyos mályva. Kezdetben táplálék volt, csak később ismerték fel gyógyító erejét. A középkorban, ha elfogyott a gabona gyökereit megfőzték, majd hagymával megsütötték és azt fogyasztották. Ma a vadon élő állatok takarmányozására is ajánlják. Hipokratész gyökerének főzetét horzsolásokra, sebesülésekkor a vérveszteség csökkentésére használta. 400 évvel később Dioszkoridész görög orvos, gyökeréből pépes borogatást készített, melyet rovarcsípésekre, harapásokra használt. Főzetét fogfájásra, hányásra és mérgezések ellenszeréül használta. A rómaiak is nagyon szerették használni a fehérmályvát, ők szinte mindenre ajánlották. A X. századi arab orvosok a növény leveléből pépes borogatást készítettek, mellyel különböző gyulladásokat gyógyítottak. A korai, európai népi gyógyászat gyökerének csillapító hatását külsőleg és belsőleg torok- és fogfájásra, vizeletingerlésre, emésztőszervi idegességre használta. A XVII. században Nicholas Culpeper angol herbalista úgy gondolta, hogy fiát, aki vérhasban szenvedett, a fehérmályvából és tejből készített ital gyógyította meg. Gyökerét, levelét és magját csillapító hatásuk miatt, hasi fájdalmakra, mellhártyagyulladásra, váltólázra, tuberkulózisra, köhögésre, légszomjra, rekedtségre, zihálásra, különböző görcsökre, női mellen növő kelésekre ajánlotta. Észak-Amerikába a telepesek vitték be, és a XIX. századra már az Amerikai Gyógyszerkönyvbe is felvették. A növény nevét viselő, szivacsos, puha csemegét a franciák először kandírozták gyökerét. A gyökér kérgét lehámozták, fehér belsejét addig főzték, míg megpuhult és cukortartalma is elveszett. Ezután cukrot adtak hozzá, így lett az édes, fehér, szivacsos pálcika.     

 

 

Hazánkban is honos növény. Mocsaras, ingoványos, árokpartokon, vizenyős réteken nő. Egyenes szárú, szőrös, másfél méter magasra növő, hosszú főgyökerű növény. Elágazó, szőrös szárai minden ősszel elhalnak. Rózsaszín vagy fehér virágai nyáron nyílnak. Virágai karéjokra hasadó korongszerű termést hoznak, papsajtnak hívjuk. A növény részeit több, mint 2500 éve használjuk gyógyításra. Magjait, virágait, zsenge hajtásait salátákhoz adják, levelét főzeléknek készítik el és fogyasztják. Gyökerét főzik, majd olajban sütik, így fogyasztják. Leveleiből és gyökeréből főzéssel vízben duzzadó, nyugtató hatású nyálkát, gélt nyernek, melyet külsőleg vágások, sebek, napégések, száraz, repedt bőr borogatására, belsőleg gyomorfekély, álmatlanság, hasmenés, köhögés gyógyítására alkalmaznak. Immunrendszer erősítő. Virágaiból festék készül.